Csókay András és Altay Daniella tanúságtétele

Hétfő este a Keresztelő Szent János plébániatemplomban folytatódott a marosvásárhelyi Házasság hete  programsorozat, Dr. Csókay András idegsebész professzor és felesége, Altay Daniella tanúságtételével.

A Bakó Mária által febr. 11-én készített interjúban röviden vallanak életükről, ateljes tanúságtétel meghallgatható ITT.

Az örök szerelem titkát említve a sebészprofesszor egészen egyszerű receptet adott erre nézve: minden nap ki kell fejeznünk a házastársunk fele azt, hogy a mai napon jobban szeretjük őt, mint tegnap. Az a házasság tudja ezt igazán megvalósítani, ahol ketten vannak hármasban, vagyis ahol Krisztus a harmadik, ahol vele együtt alkot szerelmi háromszöget a házaspár. A kendőzetlenül őszinte vallomásban egymást kiegészítve és megerősítve beszéltek a házasságuk szép perceiről, válságáról, valamint az életükben bekövetkezett tragikusnak számító eseményről, tíz éves kisfiuk váratlan haláláról is. Ennek kapcsán a szenvedés teremtő energiájára hívták fel a figyelmet: az ilyen életesemény a sok szenvedésen keresztül végső soron közelebb visz Istenhez. A hívő ember pedig annál boldogabb, minél közelebb van Istenhez. Erre mutat rá a Szentírás mondata: „Az Istent szeretőknek minden a javukra válik.”

Simon Virág a Ligetben közölt cikket: “Ketten vagyunk hármasban. Hűtlenségről és házasságról vallott a neves idegsebész” -címmel.

A teljes tanúságtétel meghallgatható a képre kattintva:

By |2019-02-27T23:36:28+00:002019. február 11.|Hírek, Médiavisszhang|