Ismertető

|Ismertető
Ismertető 2018-01-25T18:26:22+00:00

Mi is a házasság hete?

Idén Magyarországon tizenegyedik, Erdélyben hetedik alkalommal kerül megrendezésre a Házasság hete a magyarországi és erdélyi keresztény egyházak és civil szervezetek széles körű összefogásával. A közel két évtizede Angliából indult nagyszabású rendezvénysorozat célja, hogy Valentin-nap környékén minden évben egy hétig ráirányítsa a figyelmet a házasság, a család értékeire, valamint központi szervezésű programokkal, illetve civil kezdeményezésű rendezvények katalizálásával elérhető közelségbe vigye a segítséget azok számára, akik házasságra készülnek, vagy akik már házasságban élnek, de problémákkal szembesülnek.

„A házasság Isten csodálatos ajándéka és gondoskodása az ember számára, amelyben a felek megtapasztalhatják a feltétel nélküli szeretet, a hűség és az őszinte megbocsátás értékét egy nekik rendelt, de nem tökéletes társon keresztül. A házasságban egy férfi és egy nő saját elhatározásából elkötelezi magát, hogy egymás bátorítására, segítésére és védelmére törekszik egész életében. Ilyen módon a házasság felelősségteljes, biztonságos és meghitt közösséget jelent számukra, és áldásul szolgál életük minden más területén is.

A házasság hete olyan széles körű összefogásra törekszik, mely gyakorlati példamutatással, tudományos kutatások eredményeivel, bibliai és erkölcsi érvekkel támasztja alá a házasság örökkévaló értékét. Bátorít minden olyan helyi kezdeményezést, amely hidat épít az adott közösség környezetében élő házaspárok és családok felé, amely segíti életüket, boldogulásukat. Nyíltan beszél a házasság mindennapi valóságáról, örömeiről és feszültségeiről. Igyekszik bölcs és gyakorlati tanácsokkal ellátni a házasokat és házasulandókat, valamint a teljes helyreállás reményét ébren tartani azokban, akiknek a kapcsolata válságban van, illetve valamilyen ok miatt megszakadt.” (A Házasság Hete magyarországi oldaláról)

A már huszonegy országban jelen lévő Házasság hete mozgalom rendezvénysorozata keretében számtalan gyülekezeti és kulturális program várja az érdeklődőket. A tervezett eseményekről szóló ajánlókat, híradásokat oldalunkon folyamatosan frissítjük, azzal a céllal, hogy a honlapunk a helyei események, rendezvények gyűjtőpontja legyen, és ezáltal még több házaspárhoz, családhoz eljusson a Házasság hetének jó híre.

Szeretettel buzdítjuk a közösségeket, gyülekezeteket, hogy szervezzenek maguk is a házasságok létrejöttét, megtartását, ápolását segítő alkalmakat, programokat!